Karangár országa

Környező vidékek

Karangártól délre egy nehezen járható hegyvidéken túl kisebb területű, de fejlettebb országok találhatóak, amelyek ellen a régi királyok sok hiábavaló hadjáratot indítottak; az elmúlt évtizedekben (amióta az Álomhozó egyháza megerősödött) viszont stabil a béke és fellendült a kereskedelem ebben az irányban is.

Karangártól keletre egy nagy kiterjedésű óceán található, aminek a partjai mentén rengeteg árut szállítanak hajóval. A partok közelében van a hatalmas Ajándék-sziget, aminek az uralkodója önként hódolt be Angár uralmának, így a sziget elkerülte a hódítással járó pusztítást és máig az ország egyik legfejlettebb tartománya. Csupán elszórt, régi legendák mesélnek arról, hogy mi lehet az Ajándék-szigeten túl. Az utolsó három király mind indított egy-egy jól felszerelt expedíciót errefelé, de azok közül egyet elpusztított a Mélyberántók egyike, a másik kettő pedig ismeretlen okokból tűnt el (onnan még a tündék sem tértek vissza).

Karangártól északra található az Északi Terület hegyes-völgyes, fenyvesekkel borított vidéke. Itt hagyományosan minden falut a helyi sámánnő irányított és senki nem uralkodott ennél nagyobb terület felett. A falusiak megélhetését a rénszarvasok tenyésztése biztosítja, de bizonyos falvakban a halászat és a prémkereskedelem is fontos. Az elmúlt néhány évtizedben az Álomhozó papjai elkezdték felszámolni ezt a régi rendet: egy halászfalu helyén felépítették Réztorok városát, szerződéseket kötöttek néhány sámánnővel bányák létesítésére, felpezsdítették a kereskedelmet és terjeszteni kezdték a kultúrát. Ez a vidék déli határánál és Réztorok körül sok eredményt hozott, de eldugottabb helyeken a sámánnők még ragaszkodnak a hatalmukhoz és (nem teljesen ok nélkül) gyanakvóan tekintenek minden idegenre.

Karangártól északnyugatra a Tóvidék egy tavakkal, mocsarakkal és erdőkkel borított titokzatos és veszélyes vidék. Errefelé szinte kizárólag tündék élnek, akik nem látják szívesen az utazókat (jellemző például a figyelmeztetés nélküli nyílzápor a fák közül). Sok legenda szól arról, hogy milyen csodálatos és szörnyűséges lények élnek ezen a tájon.

A Tóvidéktől nyugatra fejlett és gazdag városállamok, a Szabad Városok találhatóak. Ezekben a városokban a lakosság többségét törpök adják; van olyan város is, ahol a más fajú látogatók csak az elkülönített vendég-negyedbe léphetnek be (ahol lenyűgöző épületek várják őket).

A Tóvidéktől délre található egy viszonylag ritkán lakott, füves pusztákkal borított sáv, ahol fontos kereskedelmi utak húzódnak Karangár és a Szabad Városok között (annak ellenére, hogy állandó veszélyt jelentenek a Tóvidék lakói). Ennek sávnak a nyugati végében, egy viszonylag védettebb völgyben nagyjából száz évvel ezelőtt zsarnok-sárkányok bukkantak fel és alapítottak egy kisebb országot, amelyet általában Sárkányföld néven emlegetnek. Sárkányföld jelenleg gyorsan fejlődik a kereskedőkre kivetett adóknak és a túlnépesedett Szabad Városokból befogadott telepeseknek köszönhetően.

Kelet felé a Rozsdaföldek félsivatagos vidéke és nagy füves puszták találhatóak. Az itt élő nomádok rendszeresen fenyegetik a határ menti tartományokat, de nem veszélyesek annyira, mint az a horda, ami a királyságot megalapította. A Rozsdaföldeken keresztül tevekaravánok szállítják a különösen értékes luxuscikkeket.

Kapuvidék tartomány

Karangár országának az északnyugati sarkában található Kapuvidék tartománya. Ez a tartomány elsősorban határőrző feladatot lát el, bár valódi hadseregek helyett inkább sárkányokra, más kóbor fenevadakra, kisebb csapatokban portyázó tóvidéki tündékre és hasonló veszélyekre lehet itt számítani. Ezen túl jelentős dolog az is, hogy itt ér véget a Szabad Városok felől érkező kereskedelmi út, amelyen szekérkaravánok és nemes mamutok szállítanak sokféle értékes árucikket.

Ennek a tartománynak a régi nemesi családjai büszkék arra, hogy földjüket még Angár király sem hódította meg – a Kapuvidék hercegei önként hódoltak be, hogy segítséget kapjanak Angár seregeitől. Abban az időben ezen a vidéken egy helyi istenséget tiszteltek, aki anyagi testben élt egy hatalmas vörös tulok formájában és éberen őrizte a vidéket a betolakodóktól; a Vörös Tulok egyháza Karangár alapítása után is megmaradt.

A Vörös Tulok emlékét jelenleg már csak régi mesék és omladozó, elhagyott templomok őrzik, hiszen ez a Hatalmas 150 esztendővel ezelőtt elpusztult egy csatában, a Tóvidékről betörő tünde seregek ellen harcolva. Néhány zavaros év után az ország belsejéből bevonuló erősítés kiűzte a tündéket, de addigra erősen megfogyatkozott a tartomány lakossága (amit más tartományokból érkező telepesek pótoltak).

A Kapuvidék régi hercegi családjaiból (enszi) csupán kettő vészelte át ezt a pusztítást, és jelenleg már csak a Annúni család büszkélkedhet ezzel a sajátos ranggal. Ez a család hatalmas területeket ural tartománynak a déli, hegyes-völgyes vidékein. Rangban és befolyásban utánuk következik az öt bárói család (és az Annúni család is rendelkezik egy bárói címmel, amit általában a herceg gyereke vagy vagy fiatalabb testvére hordoz). Ezek között van kettő, akik nem sokkal maradnak el az Annúniaktól: a Medvéssi bárók a zavaros időszak után érkeztek és letarolt vidékeken építették ki kiterjedt birtokaikat, a Lángkövi bárók pedig már Angár korában megjelentek és a tartomány keleti, békésebb szélét uralják.

Jelenleg a Annúni család kemény kézzel és függetlenül akar uralkodni a birtokain és ellenségként kezeli az ország központi vezetését. (Távlati céljuk az, hogy független hercegségként uralják az egész tartományt, de ettől még messze vannak.) Hagyományos ellenfelük a Lángkövi család, akik a király hűséges szolgájának vallják magukat és gyakran támaszkodnak a szomszéd tartományból érkező segítségre is. A Medvéssi családot már jó ideje belviszályok sújtják, a testvérek és unokatestvérek ármánykodva próbálják kitúrni egymást az örökségből.

A vidék nagyobb birtokosai közvetlenül a királynak tartoznak hűséggel és viszonylag szabadon irányíthatják a tartomány sorsát. A királyi hatalmat csupán egy királyi felvigyázó képviseli, aki csak megfigyeli és ellenőrzi a tartomány működését (és csupán néhány tucat ügynöknek parancsol). Jelenleg a felvigyázó egy Vipera nevű 350 éves tünde, aki valaha még Angár király testőreként szolgált.

Füstvár városa

Füstvár Karangár északnyugati tartományának, a Kapuvidéknek a székhelye. A település a régi katonai kormányzók székhelyeként szolgáló vár körül jött létre. Igazán jelentőssé akkor vált, amikor másfél évszázaddal ezelőtt a zavaros időkben elpusztultak a tartomány korábbi városai. Füstvár nagyjából 2 km
kiterjedésű és nagyjából 20000 lakossal rendelkezik, akik között nyolcezer ember, hétezer törp, közel ötezer ork és pár száz tünde van. Ez a szokatlanul nagy népesség a városon áthaladó kereskedelmi útvonalnak köszönhető (hagyományosan innen indulnak az országot elhagyó karavánok).

A városban nagyjából 150 nemesi család él, akik közül sokan a Karangárhoz csatlakozás előtti korra vezetik vissza a hatalmukat.

A városi polgárok által fenntartott őrség durván száz fős (aminek a felét törp számszeríjászok adják); a királyi felvigyázó irányítása alatt pár tucat válogatott vitéz és pár tucat hivatalnok szolgál.

A varázslók két fő szervezete a városban az Őrizők Akadémiája (amely elsősorban a hideg tűz hadi alkalmazásaival foglalkozik, durván 40 mester és 40 tanítvány) és az országos hírű Aranykéz Ispotály (ahol közel százan foglalkoznak a gyógyítással, de ennek csak a harmada gyógyító-varázsló). Ezeken túl közel száz nemesi családokhoz kötődő vagy önállóan dolgozó varázsló is él a városban.

Az Álomhozó egyháza által fenntartott intézmények több száz személyt foglalkoztatnak, akik közül nagyjából százan felszentelt papok. Az Örökkön Kacagónak egyszerre átlagosan pár tucat dalnok-papja tartózkodik a városban (közülük néhányan már jó pár éve a városban élnek). Az Égi Vadásznak három papja él a városban, de gyakran járnak errefelé más papok is, akik a Tóvidékről érkező szörnyetegekre vadásznak. Mivel a város távol van a tengerektől, így a Mélyberántókat követő szekták szerencsére viszonylag gyengék ezen a vidéken (de azért néha előfordulnak).

Nyíltan tevékenykedő vajákos (boszorkány, csodadoktor, alkimista stb.) nagyjából tucatnyi található a városban; de valószínűleg van néhány tucat olyan is, aki titkolja képességeit. Az Aranykéz Ispotály kifejezetten támogatja az olyan praktikák alkalmazását, amelyek gyógyításra szolgálnak és nem igényelnek rendkívüli gaztetteket.

Ezen túl a városi polgárok között van például: 118 szabó, 92 cipész, 77 kocsmáros, 62 pék, 56 rongykereskedő, 52 prémkereskedő, 49 ács, 48 bőrmegmunkáló, 47 kőműves, 46 hentes, 45 bodnár, 43 ügyvéd, 34 italkereskedő, 33 ékszerész, 32 vízhordó, 31 textilkereskedő, 28 takács, 28 nyeregkészítő, 24 kalapkészítő, 23 gyertyaöntő, 23 borbély, 17 vakoló, 14 kódexmásoló, 14 tetőfedő, 13 ezüstkovács, 13 lúgozó, 13 fogadó-tulajdonos, 12 fűszerkerekedő, 11 fafaragó, 11 acélkovács, 10 bőrcserző, 10 festő, 10 lakatos, 10 szénakereskedő, 8 kesztyűvarró, 7 szobrász, 7 könyvkötő, 6 fakereskedő, 6 kötélkészítő, 5 szőnyegszövő és 5 fürdőmester.

Zsevenc városa

Zsevenc mezővárosa Kapuvidék tartomány délkeleti sarkában található, egy szélsőséges időjárástól védett, termékeny talajú völgyben. A településnek négyezer, elsősorban földműveléssel foglalkozó lakója volt, akik Annúni Urdann báró alattvalói voltak. A város békés életét felkavarta az, hogy a népszerűtlen Urdann bárót meggyilkolták Angár, az örök király uralkodásának 314. évében a hagyományos tavaszi fesztiválon; majd ezután véres zavargások kezdődtek. A lázadó parasztokat végül szétverte Urdann bátyja, Annúni Belit herceg; azonban a zűrzavarban elmenekült vagy meghalt a lakosság fele.